Megint egy történet... amit az élet szült.

Kedves Anyu és Apu!


6 hetesen magatokhoz vetettek, sokat játszottam a gyerekekkel, és nagyon boldog voltam Veletek. Ahogy nőttem,egyre nőtt a mozgás igényem és vele együtt az étvágyam is. A gyerekek már nem akartak velem játszani. Ha odamentem egy simiért, sokszor még belém is rúgtak. Aztán egy nap beültettek a kocsiba. Én olyan boldog voltam. Végre hónapok óta először látok mást is a kenelen kívül. Az autópálya szélén álltunk meg. Eldobták a labdámat. Futottam utána, de mire visszaértem, Ti már sehol sem voltatok. Kétségbe esetten rohangáltam a kocsik között labdával a számban. Az autósok dudáltak, de volt olyan is, aki még rá is gyorsított. Ki akartam futni az út szélére, mert nagyon féltem. Hirtelen egy hatalmas ütést éreztem az oldalamon és többet nem tudtam felállni. Nagy nehezen kikúsztam az út mellé. Próbáltam utánatok menni, de nem sikerült. Körülöttem minden véres volt. Fáztam. Sötét volt, és féltem. Hiába nyüszítettem, ugattam,senki nem állt meg segíteni. Több órás fekvés után, megállt mellettem valaki. Nem törődve a vérrel és a sárral, betett a autóba. Egy fehér köpenyes férfi szaladt a kocsihoz, amikor megálltunk. Már csak a fejét csóválta. Új gazdám aki 15 perce ismert, nagyon sírt és megölelt. Csak akkor engedtem el a labdámat, hogy megnyaljam a kezét, hogy azt tudjam neki mondani: "Köszönöm". Aztán elaludtam. Az utolsó dolog, mit hallottam, új gazdám kétségbe esett zokogása volt. Már nem félek, nem fázom és nem fáj semmim sem. Meghaltam. Talán ha nem rágom szét a cipőket, és nem eszem annyit, még mindig élhetnék...






A kutya nemesebb lény mint az ember. A kutya hűséges, önfeláldozó és mindenek előtt feltétel nélküli szeretete a legirigyelésre méltóbb tulajdonsága amit az ember soha nem tudhat magáénak."