Szomomrú történet eggy lányró és egyfiúról!

December van. Az utcákon hideg szél fúj. Egy szomorú lány baktat lefelé a lejtős úton,fel-fel zokogva.

-…Nincs esély…Nem kellek neki.. De miért is kellenék??Oly feledhető vagyok. Együtt voltunk.. eldobott…Nem kellettem neki. Pedig olyan jó volt!!!!!!Bennem van a hiba???- Ezek a gondolatok forogtak főhősünk, Kriszta fejében. Közben hangosan zokogva, sietett haza, hogy elbújhasson a szobájába…hogy elfeledhessen mindent.

Közben elered az eső ,szakad mintha dézsából öntenék. Kriszta sebes futásnak ered, hogy hamarabb haza érjen,hogy el ne ázzon.

- Jaj, elázok…- nyögte fáradtan a lány. - Már nincs sok hátra,kibírom!- Már csak pár ház. Már csak egy ház választja el. Már csak az ajtót kell kinyitnia. Bent van. Ledobja a kabátját. Szülei hangos köszönését figyelembe sem véve szalad fel a lépcsőn a szobájába.

Mikor beér, nem bírja tovább. Hangos zokogásba tör ki, mert eszébe jut a szomorúságának tárgya, az a fiú akit nagyon nagyon szeret. Bevillant az agyába az arcának képe, a gyönyörű két zöld szeme, a selymes sötétbarna haja, az ajkai…amik úgy csókolták, hogy abba teljesen beleborzongott. Eszébe jutott a két, erős keze ami úgy simogatta…

-Te jó ég!!!!Miért gyötör még mindig ez a kép???Miért????- Hangosan felzokog…Nem bírja ki. Beszalad gyorsan a fürdőszobájába és a gyógyszeres szekrényből kiveszi a nyugatót. Gyorsan beszedett pár szemet,oda sétált az ágyához és lefeküdt.

Álmodott. Nem mással mint a fiúval. Azt álmodta,hogy megy az utcán, körötte senki. Egyszer csak egy homályos alak bukkan fel a semmiben. Egyre jobban közeledik. Egyszer csak megáll. Már látszódik, hogy ki ő, mivelhogy egy világító lámpaoszlop alatt állt meg. A fiú volt az, a boldogtalanságot okozó fiú…álmai tárgya…A fiú egyszer csak elindult a lány felé,egyre közelebb és közelebb ért, míg végül meg nem állt a lánnyal szemben. Kriszta szíve hevesen dobogott, majd kiugrott a helyéről .A fiú egyre közelebb hajolt a lány arcához, közelebb…és közelebb, míg forró csókot nem lehet az arcára. Hevesen sókolta a fiú a lányt, és mikor elváltak egymástól, a fiú kimondta a bűvös szót:…Szeretlek!...

És ekkor a lány felébredt….Újabb hangos zokogás…Nem bírja abba hagyni…Most is arra gondol,hogy mennyire hiányzik neki a srác…Másra nem is tud…Nagyon szereti őt…

-….-

Egy héttel később…A lány szomorúan ül egy padon és vár. Várja a fiút,mint minden nap suli után…Már egy jó ideje vár, kb. fél órája. Az égen sötét borús felhők gyülekeznek, mintha egy szörnyű eseményt szeretnének jelezni. És igen valóban…A lány nem is sejti, hogy milyen szörnyű eseményt…

Már eltelt egy óra…A fiú sehol…Hatalmas cseppekben kezdett hullni az eső…Talán a lány bánatát jelezve…Sőt biztos is. Kriszta megunta a keserves várakozást és bánattal teli szívvel indult el…de nem a haza vezető úton. A régi, lepusztult téglagyár felé vette az irányt. Keservesen zokogott és tekintetével kereste az útján a fiú, hátha meglátja…hátha megmenti attól a dologtól, amire készült…

Már a gyár területén volt… Céljába vette a nagy gyárkéményt, ami körülbelül 8 emelet magas lehet. A tetejére lifttel lehet feljutni. Beszáll a liftre,benyomja azt a gombot amin a 8-as szám látható. Kisebb rázkódással megindult felfelé. Pár perc múlva fel is ért. Kriszta kiszállt a liftből és elindult a kémény tetejének pereme felé. Ott megállt kicsit, a zsebéből elővesz egy pengét, a táskájából pedig előveszi az abszinttal teli üvegét, semmivel sem törődve jól meghúzta az üveg tartalmát. Utána megfogta a pengét és felvágta az ereit egy vízszintes csíkkal. Lassan kezdett el folydogálni belőle a vér. Közben a pia elérte hatását, és még közelebb lépett a pereméhez, és felkészült a halálugrásra. Dübörgő fejjel átgondolt mindent és döntött: véget vet sanyarú életének Mély lélegzetet vett és megtette…Leugrott…A felé zuhanás közben átgondolt mindent, átfutott rajta rövid kis élete…Hisz pár hónap múlva lenne csak 16…És vége…egy utolsó lélegzetvétel…egy utolsó pillantás a világra…Nincs tovább. Összeroncsolódott mindene. A koponyája betört, vér folyt ki belőle.

Másnap a gyári munkások találták meg a holttestet és azonnal hívták a rendőrséget, és a lánynál talált iratok alapján a családot is. A helyszínelők megállapították, hogy öngyilkosságról van szó, következtetve a lány felvagdosott ereiről és a mellette darabokra tört piás üvegről. A szülők dermedten álltak és a könny is megfagyott az arcukon… Mindenki szomorú volt… Átkutatták nyomokat keresve a lány táskáját és találtak benne egy levelet, amit a fiúnak írt:

„Drága egyetlenem!

Mikor ezt a levelet olvasod én már nem leszek az élők sorában. Fentről figyelem majd az eseményeket. Tudom, hogy nagyon szomorúak lesztek miattam, de kérlek ne legyetek bánatosak!!! Folytassátok tovább az életeteket! Azért vetettem véget az enyémnek, mert már nem volt értelme az életemnek. Nem találtam a helyem a világban, elhagyatottnak éreztem magam és nincstelennek, mert nem szeretett senki sem. De most jó helyen vagyok, nem fáj semmi sem, nem kell bajlódnom az élettel!Legyen bennetek is ez, hogy boldog vagyok. És sajnálom,hogy bajt okoztam nektek…Önző dolog volt tőlem, de nem tudtam már tovább élni, meg kellett tennem…Bocsássatok meg!!!!!!Puszilom anyuékat, mondd meg nekik, hogy nagyon szeretem őket, és nem tehetnek semmiről!!Mondd nekik,hogy várom őket a mennyben, és amíg nem látjuk egymást viszont vigyázok rájuk!És még valami…mondd nekik ne kövessék el azt a hibát amit én….ne…Éljenek tovább. És végül neked még annyit, hogy nagyon szeretlek, te voltál mindenem és nem tehetsz semmiről, ahogy senki sem.